Felismerés

Rideg sötétségbe fojt a gondolat -

Nem érzem már vállamon a kezed.

Tudom, hogy nem vársz reám

S lassan elfelejted nevemet.

Léted törött mozaik volt szívemben

Könyörögtem, Tépd ki!

Újra karodban akartam tudni magam

S hiányod nem bírtam elviselni.

Menyi éjszakán ábrándozva

Reméltem újra vad csókokat

Bíztam egy el nem jövő holnapban

Elhittem minden hazug szavad.

De hány meg hány nappalon volt

Sínylődő szürkeség az egész világ

Mert már nem áltattam magam

Többé emlékezni sem akartam rád.

Bármit is tettél, megbocsátottam

Gyűlöltem az érzelmeidet

Füledbe akartam súgni édes szavakat -

Bár látni sem bírtam igéző szemeidet.

Éreztem: a végéhez közeleg.

Nincs több kín, hisz nem leszel Te!

Azt gondoltam jobb lesz nélküled,

Azt mondtam ennek így kell történnie.

Mily különleges érzés ez

Ha fáj is, de megszabadulni tőled

És mikor minden szikra kialudt

Vágytam újra, csak egyszer látni téged!

Talán a homokszemek peregtek

Túl gyorsan; vak boldogság üvegfalán.

Talán te voltál csalfa illúzió,

Talán még egyszer,talán,talán....

Miért keressem, ha már tudom:

Nem benned vagy bennem van a hiba.

Egyszerűen köztünk áll már örökre

Álom és élet vékony válaszfala.

2011.12.02.